Belépés

E-mail: Jelszó:
A szocio-emocionális pedagógiai terápia (SZPT)
Akkreditált pedagógus képző tanfolyam
Száma: OKM-3/98/2007.
A felnőttképzést folytató intézmény a Munkaügyi Központ által kiadott Nyilvántartási száma: 01-0112-07
 
A pedagógusok és pszichológusok egyaránt vallják, hogy gyermekkorban még teljességében látható és kibontakoztatható a gyermekekben lévő érzelmi, szociális, és a „kapott” (veleszületett) keretek között meglévő értelmi kapacitás. Ehhez az óvodai nevelésben a feltétel nélküli személy-elfogadásra és képességeiket lendületbe hozó bíztatásra van szükségük, egymástól és a felnőttektől egyaránt. Míg az óvoda e teljességet célozza meg (az érzelmi, szociális, értelmi gazdagítást), az iskola kiemeli e hármasságból a kognitív, értelmi fejlesztést, és elvárja a másik kettő harmonikus működését, miközben eszközei nagyon korlátozottak ezek „karbantartására”.
A szocio-emocionális pedagógiai terápiában a gyermekek és a felnőttek alapvetően ennek a hármas dimenziónak a megerősítésén munkálkodnak. Ez a folyamat elsősorban prevenciós jellegű, de lehetőséget ad a terápiás munkára is, pedagógiai keretek között. Kölcsönösségre, elfogadásra, minősítés nélküli bíztatásra, közösen elfogadott kereteken belüli szabadságra, megengedésre épül. Kialakítja azt a képességet, hogy a megjelenő, felkínált lehetőségekből - szankció nélkül- csak annyit használjon a gyermek, amennyit az adott pillanatban képes befogadni. Mivel az arányokat a gyermekre bízza, döntést és felelősséget is ad számára, hogy önmagának is segítőjévé váljon. Ahhoz járul hozzá a játék keretein belül, hogy a gyermek önmagára figyelhessen, saját, egyéni világot, személyiséget alakítson ki, és ilyen formán biztosabban kapcsolódhasson másokhoz.
 
A terápia játékai, amik (tényleges és képzeletbeli) mozgásra épülő fantáziajátékok - segítik a gyermekeket abban, hogy megélhessék saját érzéseiket, megérezhessék mások érzéseit a mozdulatokban, az érintésben, a beszélgetésekben, és a csoportos játékokban az összetartozás érzését a maguk alkotta sokszínűségben. E kapcsolódásokban kidolgozzák, folyamatosan alakítják, formálják a gyermekek egymáshoz és a felnőttekhez való viszonyulásukat, saját megküzdési stratégiáikat.
A terápia speciális játékainkra épül, a játékok adta lehetőségek kiaknázásával. A fantáziajátékok, - vagy ahogyan a gyermekek nevezik: varázsjátékok- az óvodáskor képi élményfeldolgozására, gondolkodására épít, a képben hordozza azokat a szimbólumokat, amikkel a gyermekek napról-napra találkoznak a mesék világában. A játékok rövidsége, sajátos szókincse, belső munkát megengedő hozzáállása saját képi világ megteremtését teszi lehetővé, ami alapját adja (adhatja) a külső képi világ feldolgozásának is. A statisztikai elemzésekkel alátámasztott folyamatkövetés eredményei azt mutatják, hogy a játékok egyértelműen (szignifikánsan) hozzájárulnak a gyermekek lelki, érzelmi, szociális és kognitív fejlődéséhez.
 
A tanfolyam:  90 órás, akkreditált képzés (90 akkreditációs pont).
A tanfolyam moduljai: elméleti alapozás, módszertan, gyakorlat a bázis óvodában, majd szupervízió. A tanfolyam erőssége az egyénileg, mentorokkal vezetett gyakorlati munka, amiben a hallgatók megtanulhatják, praxist szerezhetnek a játékvezetésben. A szupervíziós szakaszban a saját csoportban kaphatnak segítséget a "Varázsjáték - mesterei".
A tanfolyam elméleti, módszertani és szupervíziós szakaszait az ország bármely területén meg lehet tartani. A gyakorlati részhez legalább háromszor a budapesti bázis óvodába kell ellátogatni.
 
Bázis Óvoda:  „Gyermeksziget” Óvoda, Budapest, XXI. kerület, Kossuth Lajos utca 140.
Óvodavezető: Ambrusné Kaposvári Szilvia.
Telefon: 278-2124

A tanfolyam díja (2008): 110.000.- HUF, megbeszélés szerint több részletben fizethető. 
 
Érdeklődés:
Dr. Gőbel Orsolya
pedagógiai szakpszichológus
e-mail: gobelorsolya@yahoo.com
www.gobelorsolya.hu


Küldje el ismerősének!       Nyomtatható változat

Iwiw Facebook Startlap



Több cikk a gyermekpszichológia rovatban. Több cikk a gyermekpszichológia rovatban.


Adatvédelem | Impresszum | Együttműködés | Médiaajánlat

© 2006-2012 ovodatar.hu, Minden jog fenntartva.

Honlapfejlesztés: radírSoft Bt. | Létező honlap átalakítása, újratervezése: www.nagyhonlapatalakitas.hu