Óvodai nevelés játékkal, mesével
Az Óvodai nevelés játékkal, mesével című program lényege, hogy a jó szokások és a gyermeki műveltség megalapozása a játék és a mese nyelvén valósuljanak meg. Ezek segítségével teremtődjön meg az egymásra figyelő, a játék ötleteit átadó, átvevő nevelői légkör. A 3-7 éves gyermekek testi, lelki tulajdonságaira épített program alkalmazásával az érzelmi, társas és értelmi képességek ápolása és fejlesztése valósulhat meg a testi és lelki egészség feltételei között. A program tartalmazza a játékkal és mesével nevelés lélektani és pedagógiai indokait, a teendők rendszerbe foglalását és elemzését. Alapvető ismérve: a gyermekek és felnőttek között létrejövő óvodai kapcsolatok, helyzetek megoldásának megkönnyítése a játék és a mese jelrendszerének, "nyelvezetének" segítségével.
A/ programváltozat: Játék és mese folyamatos időben.
B/ programváltozat: Ötféle tevékenység tíznapos időkeretben.
A program kiemelten osztatlan csoportoknak ajánlott a játék sokszínűsége fejlesztő hatásának kiaknázása céljából. Évszakokra bontott keretterve van, amelyben tetszőleges idő fordítható egy-egy gazdag tartalmú játék kivitelezésére, a mesék elmondására. A gyermekek által kezdeményezett egyéni, páros, csoportos játékok mellett az óvónő játékkínálata, a mindennap elhangzó mese- és játéktartalmú együttlét adja az életmód ismétlődő elemeit, ritmusát.
A program azoknak a nevelőknek és szülőknek ajánlott, akik elfogadják, hogy a kisgyermekkori intelligencia fejlesztésének közege, nyelve, eszközrendszere a játék és a mese. Akik a gyermekszoba "rendetlenségét" rendezett világként szemlélik, pedagógusként pedig szakmai és tárgyi tudásukat a különféle helyzetekhez illően tudják alkalmazni. Elsőként a kistelepülések egy-három csoportos óvodáinak és a határon túli magyar nyelvű óvodáknak ajánlott. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a nagyvárosi óvodák óvónői is e program szerint dolgozzanak.
A program eredményes megvalósításához szükséges az Óvodai nevelés játékkal, mesével című könyv ismerete és alkalmazása (Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 1995. Javított, átdolgozott kiadás, 1025 Bp., Zsindely u. 7. II./7.), egy negyvenórás tanfolyam elvégzése a megyei pedagógiai intézetek és a soproni Benedek Elek Pedagógiai Főiskola szervezésében. A tanfolyamot elvégzők tanúsítványt kapnak. Évszakonként legalább egyszer szükséges a látogatás, konzultáció, véleménycsere valamelyik módszertani óvodában.
Ajánlott a részvétel a játékkal, mesével dolgozó óvónők Baráti Társaságának évenkénti találkozóján, konzultációján. Előadások, konzultációk kérhetők a Benedek Elek Pedagógiai Főiskola oktatóitól, illetve a programíróktól.
A program alkalmazása során az óvónők éves váltásban dolgoznak egy dajkával csoportonként. A hagyományos óvodai berendezés és felszerelés kiegészítése szükséges félkész anyagokkal, természetes anyagokból készült játékokkal, a szerepjáték változatos kellékeivel.
A programról információk, gyakorlati tapasztalatok rendelkezésre állanak a főiskola két gyakorló óvodájában, a soproni Sopronbánfalvi óvodában, a módszertani óvodákban: Benedek Elek Óvoda, Nyergesújfalu Tel.: (33) 355-206; Brunszvik Óvoda, Oroszlány Tel.: (34) 362-248; Gesztenyés Óvoda, Paks Tel.: (75) 311-032: Ifjúság úti Óvoda, Paks Tel.: (75) 310-241; Kodály úti Óvoda, Pécs Tel.: (72) 324-571; Óvoda, Gyomaendrőd, Kossuth u. Tel.: (66) 386-610; Óvoda, Nyírbátor, Fáy András u. 10. Tel.: (42) 281-863; Óvoda, Röszke Felszabadulás u. Tel.: (62) 372-480; Óvoda, Sárkeresztes, Béke tér 1. Tel.: (22) 442-200; Óvoda, Vasvár, Kossuth u. Tel.: (94) 370-039; Rácvárosi Óvoda, Pécs Tel.: (72) 251-501; Ringató Óvoda, Veszprém Tel.: (88) 326-451.
Az Óvodai nevelés játékkal, mesével program kidolgozói:
Zilahi Józsefné főiskolai docens,
Stöckert Károlyné főiskolai adjuntus,
dr. Ráczné dr. Főző Klára főiskolai docens.
Címük: 9400 Sopron, Ferenczi J. u. 5. Tel.: (99) 312-203, Fax: (99) 333-092.
A termékismertető a szerzők munkája.
OKI96OVIÓJM
Forrás: www.oki.hu
Adatvédelem | Impresszum | Együttműködés | Médiaajánlat
© 2006-2012 ovodatar.hu, Minden jog fenntartva.
Honlapfejlesztés: radírSoft Bt. | Létező honlap átalakítása, újratervezése: www.nagyhonlapatalakitas.hu
© 2006-2012 ovodatar.hu, Minden jog fenntartva.
Honlapfejlesztés: radírSoft Bt. | Létező honlap átalakítása, újratervezése: www.nagyhonlapatalakitas.hu







