Gyógypedagógusként tanítottam a főiskola elvégzése után, de hamar rájöttem arra, hogy ha jobban meg akarom érteni a gyerekeket, akkor többet kell tudnom róluk. Az ELTE pszichológia szakjának befejezése után immár saját gyermek-tapasztalattal felvértezve indultam el az Óvoda felé. Örök szerelem maradt. Végtelen hálás vagyok azoknak a gyermekeknek, akik megmutatják belső világukat, és az óvónőknek, hogy elkötelezetten tudják kísérni őket. A velük való együttmunkálkodásból született meg egy terápiás forma, amit én szocioemocionális pedagógiai terápiának neveztem el, ami a képzeletet hívja segítségül a saját, belső, erősítő és gyógyító folyamatok beindításához. A másik „örök szerelem” a munka területén: a megéltek, a megtapasztaltak, a megtanultak átadása. Lett légyen ez egy egyetemi katedra, konferencia, tanfolyam vagy beszélgetés, minden pillanat fontos, amiben Mások megajándékoznak érzéseikkel, gondolataikkal, és amiben átadhatom mindazt, amire a Másoknak szükségük van. Odafordulást, meghallgatást, tudást, hitből fakadó reményt…