Belépés

E-mail: Jelszó:
Mesevilág az Ezüstfenyő óvodában - Újbudai Pedagógiai Napok, 2009
Igen, nemcsak a szép, tiszta beszédet, hanem a Három tojás mese süteményét is megkóstolhattuk. Azt többen is sajnáltuk, hogy erre az alkalomra nem szabadították meg az asztaloktól a csoportszobát jobban az óvónénik, mert így nagyon kevés helye maradt a gyermekeknek, hogy szabadon járhassanak, játszhassanak a teremben. A mesepillanatok után sajnos nem volt lehetőségünk a látottakat megbeszélni, ellenben szabad beszélgetési lehetőséget kaphattunk egymás között a gyönyörűen megterített asztalok körül.

Rövid pihenőt követően két előadást is meghallgathattunk Gyurcsó Gyuláné, az ÚPI vezetőjének kedves bevezető szavai után. Először Juhász László előadását a mese hipnotikus erejéről, mely során kérdéseivel aktívan megmozgatta az egész tornatermet megtöltő hallgatóságot. Kiemelte a mese szerepét a személyiség formálódásban, a pozitív énkép, a megküzdési stratégiák kialakulásában, és azt, hogy nem véletlenül mesélünk mindig este, vagy elalvás előtt. Fontosak a mesei üzenetek a gyermek számára, és mindaz, amit közvetítenek: szeretetet, erkölcsi kereteket (igazságosságot), azonosulási mintákat.

A következőkben dr. Gőbel Orsolyát hallgathattuk meg a képzeletet megmozgató Varázsjátékokról, melyekkel beléphetnek a gyermekek a fantázia birodalmába, ahol szabadon kalandozhat a képzeletük abban a világban, amit bejárhatnak az „egyszer volt, hol nem volt, az Üveghegyeken is túl…” kezdettel indított mesék hallgatásakor is. S mint ahogyan a népmesék és tündérmesék, a Varázsjátékok nyelvezete is a gyermekekhez oly közelálló szimbólumok nyelvén szólítja meg őket, egységet teremtve a múlt, a jelen és a jövő között. Ez a teljességet adó jelen-idő teszi lehetővé, hogy a gyermekek akár a múltbéli emlékeiket, érzéseiket is feldolgozhassák, kezelhetővé, láthatóvá tegyék a játékok segítségével. Rövid rajzi megjelenítéssel ízelítőt kaphattak a jelenlevők arról, hogyan használják a gyermekek a Varázsjátékokat kreativitásuk kibontásához, saját emlékeik, élményeik feldolgozásához, (pl. testvérféltékenység, szeretethiány, betegség vagy akár a szeretett nagyszülő elvesztése kapcsán)

Az immár négy kötettel büszkélkedhető Varázsjáték sorozat mozgásjátékai a mozgáskoordinációt segítik elő (Mozgás a képzelet szárnyán) a gyermekekben kialakuló belső kép felépítésére teszik a hangsúlyt a Fantázia tengerén című kötet játékai, a légzés-harmonizációt segítik elő az Égig emelő légzés kötetében található játékok, és az érintés tiszta varázsát közvetítik a Szív érintése című kötet játékai.
Az előadásban részletesen hallhattunk a képzelet szerepéről, jelentőségéről, szervező erejéről a pszichés struktúrában. Az előadó kiemelte a külvilág által közvetített, a gyermek vizuális kapacitását kifosztóan betöltő képi világ és a belső képek által feltöltött és megerősített gyermeklélek közötti különbségeket. 

Köszönjük a szervezést, és a vendéglátást, találkozunk 2010-ben!


Küldje el ismerősének!       Nyomtatható változat

Iwiw Facebook Startlap



Több cikk a programajánló rovatban. Több cikk a programajánló rovatban.


Hozzászólás a cikkhez
Érdekesnek találta? Más a véleménye? Pontosítana? Szóljon hozzá!
Név:
E-mail:
Bejegyzés:


Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:




1 hozzászólás érkezett ehhez a cikkhez.

2012.01.20 04:52
CJvlfvhrMQi
Thanks for statrnig the ball rolling with this insight.



Adatvédelem | Impresszum | Együttműködés | Médiaajánlat

© 2006-2012 ovodatar.hu, Minden jog fenntartva.

Honlapfejlesztés: radírSoft Bt. | Létező honlap átalakítása, újratervezése: www.nagyhonlapatalakitas.hu