Belépés

E-mail: Jelszó:
Vasárnap Gyermeknap!!!!

A tavaszzáró hónap utolsó vasárnapja, ebben az évben május 25-e, ami a napról napra élénkebb, napsütöttebb és „napszagúbb” gyermekeinkről szól, kicsikről és nagyobbakról és egy kicsit rólunk is. 

A gyermeknap története:
1949-ben a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség moszkvai ülésén kezdeményezték a Nemzetközi Gyermeknap megünneplését. A határozat alapján 1950 óta ez a nap május utolsó vasárnapja. A cél ekkor az elmaradott, háború sújtotta országok gyermekeinek megsegítését szolgáló akciók szervezése volt.
Hasonló indíttatású rendezvény létezett már a Monarchia idején is. 1906-ban rendezte meg első gyermeknapját az Országos Gyermekvédő Liga, és ezzel a II. világháborúig tartó évtizedes hagyományt teremtett. Akkoriban nem alakult ki évente ismétlődő időpontja, de többnyire májusban tartották meg országszerte a kétnapos rendezvényt, melyen a napernyőikkel a kezükben sétáló arisztokrata hölgyek zöld perselyükbe gyűjtötték az adományokat. Eredményessége változó volt ugyan, de társadalmilag ismert és elfogadott eseménnyé vált. Az adománygyűjtő gyereknap nem volt egyedi Európában, de a kezdeményezés sajátosan magyar.
A világ számos országában ünnepelt Nemzetközi Gyermeknap további célja a jótékonyságin túl az, hogy felhívja a figyelmet gyermekeink jogaira és sajátos világára.
A Nemzetközi Gyermeknapon kívül, létezik számos más gyermeknap is. Szeptember 20-át jelölte ki például az UNICEF a Gyermekek Világnapjának. November 20-a a Gyermekek Jogainak Világnapja, Augusztus 4-e a Bennszülött Gyermekek Napja. Az idei évben a Nemzetközi Gyermeknap dátuma egybeesik az Eltűnt és Bántalmazott Gyermekek Napjával, melyet egy 1979. május 25.-én New Yorkban eltűnt kisfiú emlékére hoztak létre.

Hogy hogyan is tehetjük emlékezetessé csemetéink számára ezt a napot? Országszerte kézműves foglalkozások, zenés gyerekprogramok, ügyességi játékok, vetélkedők, előadások és koncertek várják a kicsiket és a nagyobbakat. Ízelítőül néhányat bemutatunk programajánlónkban.

A nyüzsgő programok és a gyermekforgatag helyett választhatjuk a csendesebb, bensőségesebb természetjárást is.

De tulajdonképpen mindegy, hogyan, mivel ünnepeljük meg a gyermeknapot, a lényeg a közös élmény, amelyre még hetekkel, hónapokkal később is örömmel emlékszünk. Egészen a következő, vagy akár egy „rendkívüli” gyereknapig.


Forrás:
Antalóczy Adél: Modern ünnepek



Küldje el ismerősének!       Nyomtatható változat

Iwiw Facebook Startlap



Több cikk a ünnepeink rovatban. Több cikk a ünnepeink rovatban.


Hozzászólás a cikkhez
Érdekesnek találta? Más a véleménye? Pontosítana? Szóljon hozzá!
Név:
E-mail:
Bejegyzés:


Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:




Még nem érkezett hozzászólás ehhez a cikkhez.



Adatvédelem | Impresszum | Együttműködés | Médiaajánlat

© 2006-2012 ovodatar.hu, Minden jog fenntartva.

Honlapfejlesztés: radírSoft Bt. | Létező honlap átalakítása, újratervezése: www.nagyhonlapatalakitas.hu