Az igazi Húsvét
Készülünk a húsvétra, de vajon kíváncsi óvodásaink minden kérdése tudunk válaszolni?
Mi a Húsvét? Mit ünneplünk? Mit szimbolizálnak a húsvét jelképei? És a megválaszolhatatlan kérdés, hogy miért tojik tojást a nyúl?
A húsvét az egyik legfontosabb keresztény ünnep, Jézus feltámadásának napja.
A bibliai történet szerint nagypénteken Pilátus ítélete alapján keresztre feszítették Jézust, mivel attól tartottak, hogy tanításaival fellázítja az embereket. Az ostorozás után a katonák a fejére töviskoszorút fontak, testére bíborszínű köntöst adtak, és királynak gúnyolták. Halála után tanítványai a testét mirha és aloékeverékkel együtt gyolcsba göngyölték és eltemették a kivégzésének helyszínén, a Koponyák helyén (héberül Golgota). Jézus keresztre feszítésének harmadnapján a sziklasírt felkereső asszonyok, majd az apostolok üresen találták a sírt. Jézus feltámadt, áldozatával megváltotta minden ember bűnét, és feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.
A húsvét egybeesik a tavasz eljövetelének örvendezésére tartott termékenységi ünnepekkel is, melyek a természet felújulását, az újjászületést ünneplik.
A Húsvét név az előkészületi idő, Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyvennapos böjt lezárulásából ered, mely után a hívők először ettek húst. Az előkészületi idő a nagyböjt, önmegtartóztatására tanít.
A húsvét ünnepi előkészületei hamvazószerdával kezdődik. Hamvazószerdától kezdődik a 40 napos böjt, ami során lemondunk az ételről. Ez a felkészülés alkalmat ad a vallásos embereknek a hitben való elmélyülésre és kiengesztelődésre, mely során méltón felkészülhetnek Jézus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére.
Húsvétvasárnap előtti vasárnap, a negyvennapos böjt utolsó hete, a nagyhét, melynek napjai - Jézus jeruzsálemi eseményeihez kapcsolódnak - a virágvasárnappal kezdődik. A Virágvasárnap a bevonulás napja, Jézus jeruzsálemi bevonulásának az emlékére, ilyenkor szentelt pálma-, illetve olajágakkal (barkával) körmenetet tartanak.
Nagycsütörtök, az utolsó vacsora emléknapja. Nagypéntek Jézus keresztre feszítésének napja. Nagyszombat már a feltámadás jegyében zajlik. Elindulnak a körmenetek, a templomokban gyertyát gyújtanak és lezárul a böjt is. Húsvét vasárnap maga a feltámadás napja.
A húsvét ünnepe akkora ünnep az egyházban, hogy nem egy napon keresztül, hanem nyolc napon keresztül ünnepelik. A húsvét utáni hét húsvét hete, egyes magyar vidékeken fehérhét – fehérvasárnapig tart. A húsvéti ünnepkör a pünkösddel zárul.
Az ünnepkor a hívők a húsvéti ételt megszenteltetik, a hagyomány szerint aki a húst nem küldte szentelésre, az nagyszombat este a kosárba helyezett ételeket az ablakába tette, s az Úr angyala ott megáldotta. A megszentelt húsvéti eledel megvédte a híveket hosszú böjt után a mértéktelenségtől. A többféle ételnek jelképes szerepe volt.
A tojás az ősi húsvéti eledelekhez tartozik. A tojás az élet újjászületésének, a termékenységnek legősibb jelképe. Hagyomány szerint a bárány fogyasztása az "áldozati bárányt" szimbolizálja. A tormából történő evéskor Jézus "keserűségét" idézik meg magukban. Újabb keletű húsvéti étel a sonka és a kalács.
Húsvéti jelképek
Húsvéti nyúl
Hogyan kerül a húsvét ünnepéhez a nyúl?
Barka ág
A Virágvasárnap a bevonulás napja, Jézus jeruzsálemi bevonulásának az emlékére, ilyenkor szentelt pálma-, illetve olajágakkal körmenetet tartanak. A római egyház elnevezése szerint Dominicca palmarum, azaz pálma vasárnap. Magyarországon a pálmát a barka helyettesíti.
Hímes tojás
A tojás az élet újjászületésének, a termékenységnek legősibb jelképe. A hímes tojás a locsolás jutalma az egész magyar nyelvterületen.
Húsvéti népszokások
Húsvét két legnépszerűbb szokása a locsolkodás és a tojásfestés. A húsvéti locsolkodás első írásos emléke 1545 áprilisából származik, mely szerint akkoriban még szó szerint megfürösztötték a lányokat; ma már szagos vízzel locsolnak a fiatalemberek.
Húsvéti locsolóversek
|
Kerek erdőn jártam
Kék ibolyát láttam. El akart hervadni Meg szabad-e locsolni? |
Én kis kertész legény vagyok,
Rózsavízzel locsolkodok. Úgy locsolom a lányokat, Mint kertész a virágokat. |
Húsvét hétfőjén
kinyílott egy rózsa, Hajnalhasadáskor, Harmat hullt le róla. Ezüst harmat cseppent, Kis üvegbe szedtem, Egy szép barna kislányt Vele megöntöztem. |
A húsvétra következő fehérvasárnapon volt szokásos a komatálküldés. Ezt a szokást főként fiatal lányok gyakorolták, de előfordult az is, hogy leány fiúnak, vagy fiúk egymásnak küldték. A komatálat küldők egymást testvérré fogadták, sírig tartó barátságot kötöttek, s ezután magázták és komának, a lányok pedig mátkának nevezték egymást.
A komatál tartalma tájanként változott, de nem hiányzott belőle a húsvéti tojás, kalács, kis üveg ital. Az ajándékot kapó kivett a tálból egy húsvéti tojást, s helyette két másikat rakott a tálba cserébe; más helyeken az egész tálat elvette, s helyébe egy másik tálat küldött. A komatál átadása énekelt, mondott köszöntő kíséretében történt.
Adatvédelem | Impresszum | Együttműködés | Médiaajánlat
© 2006-2012 ovodatar.hu, Minden jog fenntartva.
Honlapfejlesztés: radírSoft Bt. | Létező honlap átalakítása, újratervezése: www.nagyhonlapatalakitas.hu
© 2006-2012 ovodatar.hu, Minden jog fenntartva.
Honlapfejlesztés: radírSoft Bt. | Létező honlap átalakítása, újratervezése: www.nagyhonlapatalakitas.hu







